[mesélés]
Ryscandor kapitány a parancsnoki hídon állt, míg a navigációs tiszt és az alá rendelt személyzet felkészítették a hajót a hiperűrbe való ugrásra.
- Figyelem, indulás egy percen belül. Az út az Alderaan rendszerig húsz óra és harminchat perc. Kérünk mindenkit, készüljenek fel az ugrásra. - mondta Varous Amadis hadnagy a kommunikátorba, ami szétszórta hangját a hajó valamennyi helységében. Ezek után fölnézett a kapitányra, aki kurtán bólintott, aztán vissza is tért egyéb teendőihez.
A kapitány maga elfoglalta saját helyét, majd elővette adattábláját, hogy átlapozza az Alderaan körüli pályán lévő járőrhajók nyilvántartását, s beleolvasson az ottani kapitány portfóliójába.
Az ugrás megtörtént. Immár hipertérben utaztak. Darius a szobájában ült és az ablakon át a kékes fehéres fényjátékba bámult. Öt perc múlva találkoznia kell Gor'kil Mesterrel, mivel eligazító ülésük lesz a tárgyalóban. Ryscandor kapitány jelezte, hogy ő is ott lesz, de nem ő vezeti majd a megbeszélést.
Végül Darius felállt és kisétált a folyosóra. Nem telt bele egy perc, a Mester csatlakozott hozzá és együtt mentek a turbólift irányába. Mikor elérkeztek a megadott szintre, Vyrm Xorn főhadnagy már várta őket.
- Kérem, kövessenek. Az eligazítót nyomban kezdjük. - nem is mondott többet, elől menve vezette a Jediket a terembe, ahol már javában folyt a beszélgetés. A kapitány is jelen volt, épp jóvá hagyott egy felvetést, amivel Anor százados állt elő.
- Üdvözlöm önöket. Foglaljanak helyet. - jött a kapitány köszöntése, amit viszonoztak a Jedik, majd leültek.
- A százados épp egy javaslattal állt elő, hogy hogyan lehetne hatékonyan átvizsgálni az ügyet, ami az alderaani járőrhajók vezetőségét illeti. - vázolta a kapitány az eddig elhangzott dolgok lényegét. - A továbbiakban majd értesítjük önöket ezekről a fejleményekről, ám önök elsősorban a fővárosban fognak nyomozni, a színhelyen. - Ryscandor kapitány most Xorn főhadnagy felé intett, amaz át is vette a szót.
- Köszönöm, kapitány. Amint arról már értesültek, én fogom vezetni az önök mellé rendelt fegyveres osztagot, és természetesen, amennyire lehetséges, segítem önöket a nyomozásban. Filio Merchussan, az fővárosi biztonsági erők parancsnoka értesített, hogy további információkkal tud szolgálni az esetről és az azután történtekről, ám biztonsági okok miatt ezeket az információkat nem közölte még kódolt holocsatornán sem. Ezért a parancsnokságra is el kell látogatnunk. Továbbá Tully lakását is átfésüljük, legalábbis a romokat. Az itteni észrevételeik, Gor'kil mester és Obath Padawan, igen fontosak. - a főhadnagy a Jedi képességekre gondolt, de ebben a katonai közegben inkább nem élt ilyen szavakkal.
- Egyelőre ennyi lenne, ami a szárazföldön futtatott nyomozást illeti. Természetesen mindvégig folytonos kapcsolatban leszünk a kapitánnyal és Anor századossal, akik a bolygó körül végzik majd a járőrhajók felülvizsgálását, így ha újabb fontos információ birtokába jutnának, értesítenek bennünket, és mi is őket hasonló esetben. Amennyiben bárkinek bárminemű kérdése lenne az ügyben, kérem most tegye fel. - a mondandója befejeztével Xorn főhadnagy a Jedik fele nézett, hiszen lényegében őmiattuk volt megtartva ez a gyors eligazító.